ROTARY CLUB, Szekszárd
Nincs bejelentkezve. |
|
2024. december 4. szerda, 20:38
Utoljára frissítve: . . : Rólunk írták
2010. május 24. 20:42
Újraszentelték a kereszteket a Kálvária tetőn TEOL
Bensőséges, műsoros ünnepség keretében újraszentelték a kereszteket a Kálvária tetőn szombaton reggel.
A kereszteket Mayer Mihály megyéspüspök áldotta meg. A három keresztet egy család állíttatta fiuk emlékére 1932-ben. Az irodalmi emlékezet szerint korábban is voltak keresztek a tetőn, akkor még feltehetően fából. A maiak felújítását a Rotary Club Szekszárd kezdeményezte és szervezte. Elnöke, dr. Sólyom Bódog megköszönte az adományozók, támogatók közreműködését.
Horváth István polgármester az együttműködést emelte ki a klub és a város között. Az ökumenikus istentiszteleten Balázsi Zoltán református, Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész és Bacsmai László római katolikus plébános is közreműködött. A felújítás a társadalmi munkát is beszámítva több mint másfél millió forintba került. I.I. Szekszárdi Vasárnap 2010. 05. 30.
2010. május 5. 11:06
Segíteni katartikus élmény TEOL
- A jótékonyságnak belső késztetéssé kell válnia. A Rotary nem pusztán azt jelenti, hogy valakik „összedobják" a pénzt valamire, hanem az közös akciókban megnyilvánuló, katartikus közösségi élmény is egyben – derült ki dr. Cseri Miklós, a Rotary International magyarországi kerületének kormányzója szavaiból a Rotary Club Szekszárd keddi ünnepi ülésén.
Dr. Cseri Miklós elmondta, hogy ezt még tanulni kell Magyarországon. Közöttük is akadnak, akik negatívan reagálnak a kedvezőtlen külső körülményekre, mint a gazdasági válság. A Rotarynak viszont életformává kell válnia, a tagoknak éppen olyankor kell erőteljesebb szerepet vállalni, amikor a társadalom arra jobban rászorul. Mint mondta, rövid szekszárdi látogatásán tapasztaltak alapján azt látta, hogy a szekszárdi klub ebből a szempontból is jó úton jár.
Dr. Sólyom Bódog, a Rotary Club Szekszárd soros elnöke arról tájékoztatott, hogy a szekszárdi szervezet három irányú támogatási rendszert alakított ki. Karitatív tevékenységük során évek óta támogatják a Hospice Alapítványt és a faddi nevelőotthont. A tehetséggondozás keretében a szekszárdi általános iskolákat és a zeneiskolát segítik.
Új tevékenységük a városszépítés, amelynek során a Kilátónál levő 3 kereszt áthelyezését és felújítását végezték el a várossal együttműködve. A következő nagy projektjük a Munkácsy utcai csurgó rendbetétele lesz. Eredeti cikk TV interjú
2010. február 17. 17:17
Tehetségek a tehetségekért Tolnai Népújság
A Liszt Ferenc Zeneiskola legtehetségesebb tanulói adtak koncertet tegnap a szekszárdi Művészetek Házában. Eredetileg 4 diák lépett volna fel, azonban Barsi Orsolya megbetegedett, így helyét tanárnője, Müller Beáta vette át a színpadon magánének kategóriában. Az est első fellépője Mohás Dóra volt, aki zongoradababokat adott elő, őt követte Környei Attila, aki gitározott. A fellépők sorát Oszter Miklós zárta, ő vadászkürtön játszott. Utóbbi a koncert előtt azt mondta, nagyon örül a lehetőségnek, hogy egy ilyen színvonalas rendezvényen léphet fel. Azt a darabot adta elő, amivel a budapesti Szent István Konzervatóriumba felvételizik, így már hónapok óta gyakorolja. Hozzátette, nem a fellépés miatt izgul, inkább azért, mert most játszik először kotta nélkül. A hangversenyt a szekszárdi Rotary Club és a Liszt Ferenc Zeneiskola rendezte. Dr. Sólyom Bódog, a Rotary Club elnöke úgy nyilatkozott, a koncerttel a tehetséges fiatalokat szeretnék támogatni, az adományok útján befolyt összeget a zeneiskola részére ajánlják fel. M. Á. Eredeti cikk
2010. január 31. 20:20
Új feladatok a Rotary előtt Szekszárdi Vasárnap
Felújításra váró kőkeresztek, csobogó és jótékonysági koncert.
A Szekszárd város és a kistérség településeinek civil életének egyik igen aktív szereplője a Rotary Club Szekszárd. A karitatív és tehetséggondozó tevékenységéről is közismert szervezet idén több nagy tervét szeretné megvalósítani.
Mint azt dr. Sólyom Bódog, a szekszárdi Rotary Club elnöke lapunknak elmondta, szívükön viselik a város épített és természeti értékeinek védelmét, és szeretnék azokat a Szekszárdra látogató turistáknak is megmutatni. Ezért a közelmúltban két projektet fogalmaztak meg, melyből az egyiket már el is indítottak.
A város fölé magasodó Kálvária dombon álló, keletre néző három kő feszület – az emlékét egy szekszárdi család állítatta 1932-ben egyszülött gyermekük halálára – a beépítések miatt a belvárosból már nem látható. A Rotary kezdeményezésére a városi területen fekvő kereszteket déli tájolással áthelyezték, így a kilátóra érkező turisták szembe találják magukat velük. A három méternél is magasabb feszületeket daruzással állították új helyükre, s a március végi avatásig a tervek szerint egy kis parkot is kialakítanának. Az eddigi munka értéke meghaladja a félmillió forintot, de a keresztek restaurálása még vissza van. Egy önkormányzati beruházáshoz csatlakozva a Rotary részt vesz a Munkácsy utcai partfal megerősítéshez kapcsolódó csobogó kialakításában is. A projektet a Szüreti Napokra szeretnék befejezni. A város polgárai és vállalkozásai is csatlakozhatnak a kezdeményezéshez, adományaikat az alábbi OTP-s számlaszámra küldhetik: 11746005-20097068. A Rotary Club a tehetségek felkarolásában is rendszeresen szerepet vállal. Ennek megfelelően a Liszt Ferenc Zeneiskolával karöltve jótékonysági koncertet szervez február 16-án 18.30 órai kezdettel a Művészetek Házába. A koncerten fellépnek az intézmény növendékei és tanáraik. A belépés díjtalan, de adományokat szívesen fogadnak. A bevételt a Zeneiskola tehetséges diákjainak támogatására fordítják. SzV Eredeti cikk
korábbi rólunk szóló cikkek>>>
A Rotary-ról |
Magunkról | Projektjeink | Hírek, események |
Meghívók | Tudtad? | Előző honlapunk
Rólunk írták |
Beszámolók | Konferencia_2014 |
Egyéb Linkek |
FAQ | Email |
Bejelentkezés | Kezdőoldal
|
|