ROTARY CLUB, Szekszárd
Nincs bejelentkezve. |
|
2024. december 3. kedd, 20:23
Utoljára frissítve: . . : Rólunk írták
2011. augusztus 11. 16:06
Kamionnyi adományt hoztak Tolnai Népújság
Rotary a gyermekotthon mellett a települést is támogatja S. K. Teljes cikk
2011. július 26. 12:05
A gyermekosztálynak szerezett ágyakat a Rotary Tolnai Népújság
Életképes és önműködő kapcsolatokat szeretnének kiépíteni a nyugati kórházakkal Három fekhellyel gyarapította kapcsolatai révén a Rotary Club Szekszárd a Balassa János megyei kórház gyermekosztályát. Az ágyak a belgyógyászati részlegen fognak jó szolgálatot tenni – mondta dr. Harangi Ferenc osztályvezető főorvos. Az adomány az ausztriai Kremsből, az ottani kórházból érkezett, a szállítást is egy osztrák cégnek köszönhetően sikerült megoldani. – Igyekszünk megteremteni a kapcsolatot a nyugat európai kórházak és a szekszárdi intézmény között, amelyek reményeink szerint élővé válnak, és maguktól, a Rotary közreműködése nélkül is fennmaradnak majd – mondta Marinus W. Evertse a Rotary club képviseletében. Az adománynak volt előzménye is, hiszen a szervezet támogatta egyrészt az asztmás és a túlsúlyos gyerekek nyári életmód foglalkozásait is, ugyanakkor néhány évvel ezelőtt légzésfigyelő készülékekkel is gyarapították az osztályt. Közben zajlik a szervezet baba-mamabarát kórház projektje is, amelynek keretében a szekszárdi szülészet-nőgyógyászati osztály szülészeti és műtő traktusának felújításához gyűjtenek támogatást. A munkát 2010-ben kezdték meg, azóta folyik az építőanyagok beszerzése, a további támogatók felkutatása, a pénz gyűjtése. Legutóbb 120 ezer euró értékben sikerült beszerezniük vakoló anyagokat, ágyakat, műtőlámpákat. Marinus W. Evertse, a projekt felelőse elmondta, augusztusban kezdődik a munka következő fázisa, több nyugati kórházzal kezdik meg a tárgyalásokat. Hozzátette, az előzetes visszajelzések alapján pozitívan állnak az intézmények a szekszárdi kórház támogatásához. A projekt első üteme, a szülészeti traktus és műtő kialakításával zárul majd, a teljes projekt lezárásához összesen várhatóan öt évre lesz szükség.
Hargitai Éva Eredeti cikk
TEOL
2011. július 9. 11:41
Művészeket visznek a Tisza-túrára Tolnai Népújság
Az idén művészeket is visz a Rotary Club a Tisza-túrára. A fő szervező az Észak-Kárpátok Rotary Szövetség, melynek szlovák, magyar, román és ukrán rotary clubok a tagjai. A három országot érintő evezős túrára 15 művészt hívtak, akik közül nyolc Tolna megyei: B. Tóth Edit, Bágyi Zsuzsa, Beda László, Biszák László, Boros Aranka, E. Nagy Mária, Haász Mária és Stekly Zsuzsa. Az augusztus 5-től 14-ig tartó út során született alkotásokból vándorkiállítást rendeznek, melynek öt állomáshelye lesz: Tiszafüred, Nagybánya, Ungvár, Kassa és Miskolc. Az egyik szervező, Rühl Gizella azt is elmondta, hogy a túráról dokumentumfilm készül, mely bemutatja a folyó jelenlegi állapotát. Szrnka Pál, a Rotary Club Szekszárd titkára mindehhez hozzátette, hogy a szervezet magyar és román kormányzósága adja a legtöbb támogatást. Ebből állják majd az étkezés és a szállás költségeit, továbbá a festőeszközöket. A vándorkiállítás anyagát értékesítik. Ez a pénz lesz a 10 százalékos önrésze annak az összegnek, amihez az állam 90 százalékot hozzátesz, és ami vízminőség-javítással, -megőrzéssel kapcsolatos célokra használható. Összesen mintegy 30-40 millió forintra számítanak. Ebből készül majd a kisfilm, továbbá a szervező négy országban – legalább egy-egy iskolában – javítani kívánják az ivóvízellátást, illetve megoldják a szennyvízelvezetést.
Wessely Gábor Eredeti cikk
2011. július 3. 11:31
Tisztújítás a szekszárdi Rotarynál Szekszárdi Vasárnap
”A Rotaryanusok elkötelezett hívei annak az eszmének, hogy a humánum, a szellem, a közösségi jóakarat segítségével lehet hatni a világra, lehet segíteni azon.” E gondolattal élve tevékenykednek a szekszárdi rotarysok. Kezdeményezésükre, újították fel a Munkácsy utcai csurgót 2010-ben, hozták rendbe a KáIvária-tetőn álló kereszteket, és a magyarországi árvízkárosultakon is segítettek. A szervezet az általános iskolák legsikeresebb tanulóit is támogatja. Június 25-én, a szekszárdi Relax Wellness Központ udvarában rendezett, XIII. Rotary Charter ünnepség napirendjén a tisztújítás is szerepelt. Az eseményen részt vett egyebek között dr. Sólyom Bódog, a Rotary Magyarország Délnyugat-magyarországi Régió alkormányzója, Szrnka Pál klubtitkár, Kővári László, a szervezet tagja, valamint Módos Ernő alelnök is. A korábbi elnöktől, Kosztyi Jánostól Letenyei László vehette át az elnökséget. Tisztújításon két új tagot - Korcsmár Istvánt, az Alisca Bau Zrt. vezetőjét, valamint dr. Muth Lajost, a Balassa János megyei kórház főigazgatóját is – rotaryssá fogadtak. Gyimóthy Levente Eredeti cikk
korábbi rólunk szóló cikkek>>>
A Rotary-ról |
Magunkról | Projektjeink | Hírek, események |
Meghívók | Tudtad? | Előző honlapunk
Rólunk írták |
Beszámolók | Konferencia_2014 |
Egyéb Linkek |
FAQ | Email |
Bejelentkezés | Kezdőoldal
|
|